Bemutatkozunk
Eseménynaptár
Alapítványok, civil szervezetek
Intézmények
Információk



|
|
A falu múltjáról
Bizonyos történeti írások már Szt. István halála utáni háborúk idején említi Kapu várát, mely az ország nyugati kapuját jelentette.
1387-ig királyi birtok volt, később a Kanizsayak, Nádasdyak és Eszterházyak birtokolták.
Helyi védettség alatt állnak a falu különböző pontjain elültetett kocsányos tölgyek, melyeket Milleniumi vagy Királyfáknak is neveznek.
|
 |
Településünk jellemzői
Önálló község, területe 21,65 km2. A Rábaközben Kapuvártól délkeleti irányban kb. 3 km-nyi távolságra fekszik.
A közúti közlekedés jó, a falu 4 irányból is megközelíthető: a 85-ös főútról Veszkény illetve Kapuvár leágazással, valamint Beled és Bogyoszló irányából. A községnek vasútállomása ugyan nincs, de a kapuvári ill. veszkényi állomások könnyen megközelíthetők.
A község területén valamennyi közmű teljes egészében kiépítésre került.
A település lakosságának nagy része mezőgazdasággal foglalkozik, egy része pedig Kapuvárra jár be dolgozni.
Zömében római katolikus vallású lakosság tanulását, művelődését, óvoda, általános iskola, művelődési ház és könyvtár szolgálja. A faluban - a környékhez viszonyítva - egyedülálló aktivitással működik a polgárőrség, valamint a Sportegyesület.
|
Eseménynaptár
Minden év májusában Falunap
A búcsú mihály naphoz kapcsolódik (szeptember hónapban) Búcsú
Alapítványok, civil szervezetek
Babót Sport Egyesület
Babóti Polgárőr Egyesület
Információk
| Polgármesteri hivatal: | 9351 Babót, Fő u. 47. | | Polgármester: | Molnár János | | Telefon: | 96/251-116 | | 96/539-002 | | Alpolgármester: | Szajkovics Pál | | Jegyzõ: | Degovics Ildikó | | Képviselõtestület: | Domonkos László, Foki Géza, Hajner Gyula, Mészáros Gyula, Nyitrai György, Szűcs Zoltán | | Falugazdász: | Kovács Gyula |
Intézmények
Általános Iskola 9351 Babót, Fő u. 74. 96/251-131 Vezetõ: Horváth József igazgató
 Napköziotthonos Óvoda 9351 Babót, Fő u. 94. 96/251-140
Művelődési ház 9351 Babót, Fő u. 66.
Többfunkciós épület, rossz idő esetén valamennyi iskolai, községi rendezvény itt kerül megrendezésre. Az épület felújításra vár, elsősorban azért, hogy szolgáltatásait bővíteni lehesssen.
Orvosi rendelő 9351 Babót, Ady E. u. 4.
Felnőtt háziorvos: Dr. Orbán Zsuzsanna Gyermekorvos: Dr. Oláh Irén Védőnő: Horváthné Holczmann Krisztina
 Posta 9351 Babót, Fő u. 56. 96/251-109
|