Bemutatkozunk
Eseménynaptár
Befektetési, gazdasági lehetõség
Intézmények
Információk








|
|
A település történeteCsoma község Kaposvár és Dombóvár városok között, a 61-es közlekedési főút mellett, Somogy és Tolna megyék határán, a Kapos-folyó völgyében fekvő település. Egy 1138-ból származó latin nyelvű oklevél, mint villa Cuma említi Csomát. Később módosult elnevezésekkel találkozhatunk a község nevével, akár a tatárok dúlásai, törökök sanyargatásai, vagy a Habsburg dinasztia uralkodása alatt. Területe az XVIII. század közepétől a XIX. század közepéig a Hunyady-uradalomhoz tartozott, mindig is aránylag szegény, paraszti sorsú lakossággal.
Kovács Ferenc csomai lakos 2000-ben elkészült és kiadott, 300 oldalas, képekkel, illusztrációkkal ellátott monográfiája teljes mértékben felöleli és ismerteti Csoma történetét, történelmi, gazdasági, társadalmi és egyéb szempontokból is (kapható: Polgármesteri Hivatalban, utánvéttel is, ára: 1000 Ft). |
Település bemutatásaCsoma 181 lakóépülete 6 utcában települt. A gondozott porták, a komfortos házak sora, a rendben tartott alap közintézmények, a közszolgáltatások szintje jó életfeltételeket tükröz. A községnek alapszintű intézményhálózata van (helyi óvoda, Polgármesteri Hivatal – a Nagyberki Körjegyzőséghez tartozik közigazgatásilag -, háziorvosi rendelő, kultúrház, könyvtár), önkormányzati temetőt tart fenn. A község valamennyi útja szilárd burkolatú, 1993-ban kerékpárút is épült Szabadi-ig. Az egészségügyi szolgálatot a helyi háziorvos illetve a nagyberki fogorvos látja el. A községben földgázhálózat, korszerűnek mondható telefonhálózat van. A közeljövő legfontosabb fejlesztési feladata a szennyvízelvezető rendszer kiépítése. Az1960-as évektől egyre többen - főként szakmunkások és középfokú végzettséggel rendelkezők - találtak munkahelyet más ágazatokban, elsősorban Kaposváron, amely tendencia a helyi Termelőszövetkezet megszűnésével is fokozódott. Ugyanakkor igen sok magángazdálkodó jelent meg a faluban a kárpótlási, részaránytulajdonú földek megművelésére. Fontos szerepet tölt be a foglalkoztatásban a mosdósi kórház, melynek kiszolgáló személyzete jórészt helybeliekből és környékbeliekből tevődik össze.
Sportolási, kirándulási, természetjárási lehetőségek
A községben füves futballpálya van. A község északi határában terül el a horgászatra kialakított „csomai-horgásztó” mintegy 7 ha vízterületével. Információ: Orbán Ottó tulajdonostól (Telefon: 82/377-228). A tó mellett található egy igen érdekes építészeti stílus próbálkozásának „gyümölcse” az ún. „gömbház” épülete, melynek története a ’90-es évek elejére nyúlik vissza. Érdemes megnézni az épületet ill. meghallgatni a helyi emberek véleményét a történtekről. |
 |
Az Öreg-hegy és Nagy-hegyA községtől délre 3 km-es távolságba helyezkedik el a kiváló a mikroklímájának köszönhetően a harmónikus, zamatos borokat termő Öreg-hegy ill. mellette a Nagy-hegy melyek jó bortermő helyek. A szép, rendezett pincékben kiváló borok érlelődnek, melyek a túrázni, kirándulni vágyók részére rendelkezésre állnak. A főbb termelt fajták: olaszrizling, királyleányka, zöldvertelini, kékfrankos, zweigelt és a merlot. Minden év tavaszán – a környező községekkel közös Hegyközség által rendezett borversenyen - hozzáértő, vizsgázott borszakértők minősítik a borokat. Aki szereti a jó borokat, a friss tiszta levegőt és meg akarja ismerni az itteni hegyi gazdák vendégszeretetét, az látogasson ki a szőlő-hegyekre, melyet végig karbantartott, kővel szórt úton közelíthet meg. |
Eseménynaptár
Július 24-hez kötődő Szt. Iván napi nyári napforduló: „Lámpásolás”, falunap
Befektetési, gazdasági lehetõség
- Eladó épület
Az Önkormányzat eladja a 61-es főközlekedési út mellett fekvő, eredetileg iskolaépületnek épített, kb. 30 %-os készültségű épületét 10.000.000 Ft-os irányáron. Az épület sokféle célra hasznosítható, nagyon jó megközelíthetősége van közúton, de a nagy csomai állomásnak köszönhetően vasúton is. Várja az érdeklődőket: Király Péter polgármester, telefon: 82/579-025.

Információk
| Polgármesteri hivatal: | 7253 Csoma, Kossuth L. u.34. | | Polgármester: | Király Péter | | Telefon: | 82/579-025 | | Fax: | 82/579-026 | | Fogadónapok: | hétfő – péntek: 8-12-ig | | Alpolgármester: | Szüts András | | Jegyzõ: | Kaposvölgyiné dr. Hangyál Margit körjegyző | | Képviselõtestület: | Fürdős Csaba, Gyarmati Jenő, Túri András, Nyúl Jánosné | | Falugazdász: | Lázár Katalin |
Intézmények
Óvoda 7253 Csoma, Kossuth u. 66. 82/377-346 Vezetõ: Dobosné Kolarics Mária
Művelődési ház 7253 Csoma, Kossuth u. 34.
Orvosi rendelő 7253 Csoma, Kossuth u. 34.
háziorvos: Dr. Fülöp László
Könyvtár 7253 Csoma, Kossuth u. 62.
Ifjúsági Klub 7253 Csoma, Kossuth u. 34.
Posta 7253 Csoma, Vasútköz 1.
|