Bemutatkozunk
Eseménynaptár
Vállalkozók
Alapítványok, civil szervezetek
Intézmények
Információk

|
|
Csombárd elhelyezkedése, rövid története Kaposvártól 16 kilométerre, északnyugatra található. Közúton Hetes és Osztopán felöl közelíthető meg. Az autóbusz-közlekedés Kaposvár felé kielégítő. Legközelebbi vasútállomás 7 kilométerre van, Osztopánban.
A hagyomány szerint az 1300-as évek elején mintegy húsz család telepedett le a környéken. A levéltári dokumentumokban Chombald néven szerepel először, 1324-ben. Az 1332-37. évi pápai tizedjegyzék szerint több mint 1500 hold a területe. A török kiűzése után az 50 lakosú település 1726-ban a Csák, majd a Pongrácz családé lett. Akkoriban épült a ma is látható kúria. A XIX. század végén 375, 1940-ben pedig már 560 a lakosság száma. A II. világháború alatt kétszer is kiürítették, a 12 áldozatnak 1990-ben állítottak emlékművet. 1949-ben jött létre a helyi földműves-szövetkezet, 1951-ben pedig a helyi tanács. 1967-ben Heteshez csatolták a termelőszövetkezettel együtt, s az iskolát is körzetesítették..
|
 |
Csombárd napjainkban A környék nagyobb része közepesen kötött talajú, sík terület, kiválóan alkalmas mezőgazdasági művelésre. Nyugaton és északon kisebb erdők övezik, a szelíd dombokon a helybeliek szőlőskerteket alakítottak ki. Jelentős mennyiségű földgáz található a község határában. Itt működik a MOL Rt. Vezetékesföldgáz-elosztó telepe.
A település észak-déli irányban nyúlik el, három utcájában 117 ház áll. Valamennyibe bevezették a vizet, többségükbe a gázt is. Telefon minden második, kábeltévé minden harmadik házban van. Az utak 90 százaléka burkolt, a közintézmények állapota jó.
A szövetkezetesítés nyomán főleg a fiatalok hagyták el a községet, az utóbbi években azonban állandósult a lakosság száma. A népesség egyharmada idős. A 18 év alattiak aránya 23 százalék.
Az itt élők 90 százaléka katolikus, a többiek reformátusok. A hetesi plébános hetente egyszer misézik az 1993-ban felszentelt új templomban. Harminc gyermek a hetesi óvodába és iskolába jár, a hitoktatásuk is ott történik.
A rendszerváltás óta csaknem mindenhol elkészült a járda, új tűzoltószertár és faluház épült. Itt kapott helyet az orvosi rendelő, amelyben a Hetes község orvosa hetente kétszer rendel. A védőnő és az állatorvos szintén a szomszédos községből jár át.
A faluházban van egy 1200 kötetes könyvtár, egy tanácskozóterem és egy 200 főt befogadó Művelődési Ház. A fiataloknak az asztalitenisz és a labdarúgás biztosítja a sportolási lehetőséget.
A munkanélküliek aránya eléri a 20 százalékot. Az aktív foglalkoztatottak 75 százaléka Kaposvárra ingázik.
|
 |
Pongrácz kúria, Templom kápolnaA központban lévő egykori Pongrácz-kúria műemlék jellegű épület: tanácskozó termekkel, nagy konyhával a tetőtérben szobákkal és egy kápolnával. Parkjában tenisz- és labdarúgó pálya van. |
Eseménynaptár
Falunap Nyaranta visszatérő rendezvény a falunap, játékos és sportvetélkedőkkel, esti mulatsággal.
ősszel Magyarország Legerősebb Faluja versenysorozat
Október második vasárnapja Búcsú - Csombárd A búcsút október második vasárnapján tartják.
Vállalkozások
- Szállásadók
Kastélyszálló 7432 Csombárd, Petőfi u. 10-12. |  |
|
Alapítványok, civil szervezetek
Katolikus Templom 7432 Csombárd, Kossuth u. 84. Elnök: Portik József plébános
 Ifjusági Klub 7432 Csombárd, Elnök: Sótonyi Mónika
Nyugdíjas Klub 7432 Csombárd, Elnök: Farkas Jánosné
Csombárdért-Hetesért Közalapítvány 7432 Csombárd,
Információk
| Polgármesteri hivatal: | 7432 Csombárd, Kossuth u. 45/c | | Polgármester: | Présel József | | Telefon: | 82/ 715-606 | | 30/ 9475-433 | | Fax: | 82/ 485-089 | | Alpolgármester: | Sótonyi György | | Jegyzõ: | Laczóné Hardi Márta | | Képviselõtestület: | Gazda József, Egri Zoltán, Rinkóczi József, Piltner Tibor |
Intézmények
Művelődési ház 7432 Csombárd, Kossuth L. u. 45/c
|