Bemutatkozunk
Eseménynaptár
Alapítványok, civil szervezetek
Intézmények
Információk


|
|
A falu elhehyezkedése és története Községünk Baranya és Somogy megye határán, a Dráva folyó mentén fekszik.
Azok közé a települések közé tartozik, melyek nevüket egyes szentek után kapták.
A helybéli horvát lakosság a falut az utóbbi években Martincenak hívja a korábbi többesszámú Martinci alak helyett. A Szentmárton helynév a falu templomának védőszentjére utal.
Neve először 1235-ben fordul elő Waska-Szentmarthun alakban.
Az eredetileg pécsi egyházmegyei birtokot a zágrábi püspök vásárolta meg.
Ezt követően IV. Béla 1255-ben, IV. László 1277-ben kelt okmányokban megerősítették.
A török defterekben „Szent Martin város”-ként írták össze.
A török ellen vívott harcok során a falut felégették.
1712 óta folyamatosan lakják sto nyelvjárást beszélő horvátok.
1970-ben 1700 horvát és 27 magyar lakosa volt.
|
 |
Gazdasági élet A helyi munkaerő foglalkoztatásban, ellentétben az Ormánság többi településével, a községben a „Dráva-Agro”RT. az egyetlen komoly munkaerő foglalkoztató az Önkormányzat intézményrendszerén kívül.
A kisebb vállalkozók nem meghatározó munkaerőt alkalmaznak.
|
 |
Amire büszkék vagyunk... 1996-ban alapította a „Hrvatska matica iseljenika” a „Leg-falu” kitüntető kulturális díjat, amely az identitás megőrzésében legsikeresebb horvát településeket díjazza.
A díj egy stilizált glagolita H betű, amely a horvátság történelmi létét szimbolizálja a díjazott faluban.
1997-ben a „Leg-falu” díjra Felsőszentmárton lett jelölve, mivel községünk lakosai igen aktívan vesznek részt a falu kulturális életében.
A faluban tánc, ének és színjátszó szekcióval működő kulturális csoport, a „Korijeni” /Gyökerek/ női énekkar és a „Zrínyi” labdarúgó csapat tevékenykedik.
A díj odaítélésével a Hrvatska matica iseljenika együttműködve a környező országok horvát közösségeivel a Horvátország határain túl élő horvátság nemzeti identitástudat megőrzésének fontosságába vetett őszinte hitét fejezi ki.
|
Eseménynaptár
Augusztus 20. Búcsú - Felsőszentmárton
November 11. Búcsú - Felsőszentmárton
Alapítványok, civil szervezetek
Katolikus Templom 7968 Felsőszentmárton, Fő u. 1. Elnök: Bacsmai László
Információk
| Polgármesteri hivatal: | 7968 Felsőszentmárton, Kossuth u. 6. | | Polgármester: | Gulyás Pál | | Telefon: | 73/552-022 | | 73/552-023 | | Fax: | 73/552-022 | | Alpolgármester: | Szilovics Mihály | | Jegyzõ: | Pergerné dr. Szabó Piroska | | Képviselõtestület: | Förszter Péter, Perjás Gábor, Pécsvári Józsefné, Szilovics Mihály, Kustráné Szigecsán Erika,
Gyutasi Zoltán |
Intézmények
Álalános Iskola 7968 Felsőszentmárton, Kossuth u. 1-3. Vezetõ: Hideg Béláné
Óvoda 7968 Felsőszentmárton, Rákóczi u. 20. Vezetõ: Kovácsevics Zoltánné
Művelődési Ház 7968 Felsőszentmárton, Kossuth u. 4. Vezetõ: Pandurné Greges Krisztina
Orvosi Rendelő 7968 Felsőszentmárton, Zrinyi u. 2. Vezetõ: Dr. Dányi Nagy Tamás
Könyvtár 7968 Felsőszentmárton, Kossuth u. 1-3. Vezetõ: Pécsvári Józsefné
Fogászat 7968 Felsőszentmárton, Rákóczi u. 28. Vezetõ: Dr. Melis Béla
Posta 7968 Felsőszentmárton, Szent L. u. 73/352-044
|