Bemutatkozunk
Eseménynaptár
Befektetési, gazdasági lehetõség
Alapítványok, civil szervezetek
Intézmények
Információk



|
|
Iharos napjainkbanA települést 1238- ban említik először, akkor Zala megyei településként. A középkortól a II. Világháborúig számos jelentős esemény történt a településen. Napjainkban a település népesedése hullámzó tendenciát mutat. Többségében katolikus település az evangélikusok csak szórványban élnek, ennek ellenére mindkét egyháznak van saját temploma. A községnek van óvodája, amely először a kastélyban működött, majd megépítették a jelenlegi épületet. Az iharosiak büszkék az intézményre, hiszen a szomszéd települések gyermekei közül is sokan járnak az iharosi óvodába. Diákjaink az Iharosberényi általános iskolába járnak.
1990-ben az első önkormányzati választás után polgármesteri hivatala lett a településnek Iharosberény körjegyzőséggel.
1998-ban egy a településen élő hölgyek csoportja kulturális csoport alakított Hangulat Klub néven, kulturális fellépéseikkel jelentős ismeretségre és elismerésre tettek szert.
2001- óta működik a településen a Polgárőr Egyesület, amely a település közbiztonságát igyekszik javítani.
2000-ben alakult, de csak 2004 óta működik egyesületi formában a Szent László Király Lovagrend a középkori hagyományok ápolása mellett részt vesznek a falu egyházi és kulturális életének színesítésében is. Legnagyobb eredményük a 2000-ben indult Szent László Nap, amelyet előbb az Ifjúsági Önkormányzattal közösen szerveztek, napjainkra viszont már egy szimpla falunapon túl mutató lovagi hagyományokat megelevenítő kulturális rendezvénnyé vált térségi és megyei szinten is egyaránt.
2010-ben alakult egy hagyományőrző csoport, helyi hagyományok ápolása céljából.
|
 |
Turisztikai lehetőségekA térség domborzata egyedülálló, erdőkkel övezett terület. Szálláslehetőség 4-5 főre adott, tervben van egy nagyobb vendégház kialakítása. Az arborétum jellegű egykori Inkey kastély parkja és az iharosi Erdészet kezelésben lévő Ágneslaki arborétum különleges fafajtái, igazi megnyugtató környezetet biztosítanak a természet kedvelőinek és a kikapcsolódni vágyóknak. A kastélypark rekonstrukciója és újrahasznosítása konkrét céllal napjainkban is folyik. Az iharosi temetőben található Eötvös Józsefné az egykori kultuszminiszter özvegyének sírhelye, valamint egy emlékmű, amelyet a település középkorban elhunyt lakói emlékére állítottak. Az emlékműtől nem messze a község Árpád kori templomának maradványait rejti a föld, amelynek folyamatosan zajlik régészeti feltárása. A falu Római Katolikus templomának kertjében avatták fel a település első köztéri szobrát az életnagyságú Szent László szobrot 2009-ben.
Táborozási lehetőség: a volt kastély parkjában, étkezéssel tisztálkodással.
A környék nevezetességei ( Szentai lovastanya, Kaszó, erdei kisvasút, Ágneslaki arborétum, gyékényesi kavicsbányató búvárkodási lehetőséggel, Zákány látóhegy, Őrtilos- Szentmihály hegy - Dráva-Mura találkozása, Pogányszentpéteri és Inkei horgásztó) egy napon belül elérhetőek.
|
 |
Eseménynaptár
Minden évben farsang utolsó szombatján. Borverseny Helyi borosgazdák hagyományörző borversenye, hajnalig tartó bállal.
Húsvét utáni vasárnap Búcsú Gyümölcsoltó Boldogasszony, ünnepét régi hagyományok miatt mindig húsvét utáni vasárnap ünneplik az iharosiak.
Minden évben, László nap táján. Szent László Napi Lovagi Hagyományok Középkori és népi hagyományok felelevenítése: gasztronómiai különlegességek, kosztümös felvonulás, íjász bemutatók, párviadalok, népzenei és néptánc előadások.
Befektetési, gazdasági lehetõség
- 250m2 területen álló épület hasznosítása
Beruházási területként egy 250m2 területen álló épület hasznosítását ajánljuk, akár munkahely termetés, akár szálláshely vagy erdei iskola kialakítás lehetőségével. Bio energia hasznosítására alkalmas területek. - Gyümölcsfeldolgozó
Gyümölcsfeldolgozás tervezése, kivitelezése (aszaló- vagy lekvárüzem, léfeldogozó). - Eladó lakóházak
Településünkön négy-öt lakóházat kínálnak eladásra, 15-20 éves épületek. Ezen kívül számos üres beépítetlen ingatlan van a községben. - Melegvízforrás
A falu határában melegvízforrás található. Hasznosítására keresünk beruházót. - Koncertlehetőség templomban
A falu 1823-ban épült klasszicista stílusú Műemlék katolikus temploma egyedülálló akusztikája lehetőséget kínál koncertek, hangversenyek megrendezésére. - Kedvező vállalkozásindító lehetőségek
Településünkön tiszta környezetben, olcsó ingatlanokkal, kedvező vállalkozási lehetőségekkel, szabad munkaerő kapacitással várjuk az itt befektetni, vállalkozni szándékozókat.
 |
Alapítványok, civil szervezetek
Szent László Király Lovagrend 8726 Iharos, Kossuth u. 50. 20/436-61-38 Elnök: Horváth Győző nagymester
Célja: Település történet kutatás, középkori hagyományőrzés, kulturális örökség védelem Bankszámlaszám: 67000155-11017718
Hangulat Klub 8726 Iharos, Kiss u. 2. Elnök: Kisházi Ferencné klubvezető
Célja: Kulturális fellépések rendezvényeken, énekkel és tánccal.
Iharosi Polgárőr Egyesület 8726 Iharos, Kiss u. 2. 20/247-52-41 Elnök: Blatt Vince
Célja: a közbiztonság javítása és megszilárdítása. Bankszámlaszám: 67000100-10080168
Félmosoly Alapítvány 8726 Iharos, Rákóczi u. 41 82/720-080 Elnök: Perjésiné Gazdag Éva kuratóriumi elnök
Az alapítvány sérült gyermekekkel foglalkozik. Bankszámlaszám: 67000100-11017677
Iharosi Hagyományőrző Csoport Elnök: Hegedűs Jánosné klubvezető
Célja: A régi hagyományok felelevenítése, ápolása, megőrzése.
Információk
| Polgármesteri hivatal: | 8726 Iharos, Kiss u. 2 | | Polgármester: | Horváth Győző | | Telefon: | 82/720-001 | | Fax: | 82/594-010 | | Fogadónapok: | Minden Kedd és Péntek 7.30-8.30-ig. | | Jegyzõ: | Strausz Edit | | Képviselõtestület: | Blatt Vince, Mészáros Róbert, Novák Mariann, Varga Kázmér |
Intézmények
Óvoda 8726 Iharos, Béke u. 20. 82/720-059 Vezetõ: Horváthné Kovács Veronika tagintézmény vezető
Római Katolikus Plébánia 8726 Iharos, Kossuth L. u. 22. Vezetõ: Plébános: Laczkó Angi Gyula
Művelődési ház, Könyvtár és Információs Iroda 8726 Iharos, Kiss u. 2. 82/720-001 Vezetõ: Illés Alexandra
Gyógyszertár 82/720-382
Rendőrség 82/471-004
Körzeti megbízottak: Szecsődi Tamás r. zászlós, Hodocsek Dániel r. törzsőrmester
Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat 8725 Iharosberény, Rákóczi u. 6. 82/594-010 Vezetõ: Konyhásiné Dóbék Henrietta, Báránkó Piroska
Általános Iskola 82/594-040 Vezetõ: Horváth Zsolt Igazgató
Postai Szolgáltatóhely 82/720-001 Vezetõ: Penczinger Éva
Körjegyzőség 8725 Iharosberény, Rákóczi u. 6. 82/594-010
Orvosi rendelő 8725 Iharosberény, Kanizsai u. 3. 82/720-272 Vezetõ: Dr. Erőss Sándor
|