Bemutatkozunk
Eseménynaptár
Befektetési, gazdasági lehetõség
Alapítványok, civil szervezetek
Intézmények
Információk





|
|
Kővágószőlős eléhelyezkedése A Mecsek déli lankáján, a meredek Jakab hegy tövében fekszik Kővágószőlős. A település Dél-Dunántúl központjától, Pécstől mindössze 10 km-re, közúton jól megközelíthető helyen található. A 6-os sz. országos főútvonallal 2,5 km-es jó minőségű út köti össze. Sűrű buszjárat biztosítja az összeköttetést a megyeszékhellyel.
A falu kapujában ágazik el az út Hetvehely, Bakonya, Kővágótöttös és Cserkút irányába; ez utóbbin keresztül is megközelíthető Pécs. A fenti települések alkotta kisrégió természetes központja Kővágószőlős.
|
A település története A község környéke Kr. e. 1100 óta lakott, a hegytetőn a kora vaskori nép temetkezési helye ismert régészeti lelőhely. Egymást váltották itt a kelták, rómaiak, és a népvándorlás korának népei, melyeknek jól védhető központja volt a Jakab hegyen található avar kori földvár.
A korai magyar középkortól a falu a Szent Istváni alapítású pécsi püspökséghez tartozott, aminek köszönhető a románkori műemlék templom, és a hegytetőn található, ma már csak restaurált romjaiban látható pálos kolostor építése. Ide (592 m-es magasságba) csodálatos panorámát kínáló jelzett túraútvonal vezet, kiemelt kilátópontokkal: Babás szerkövek, Zsongorkő, és a Jubileumi kereszt néven. Jó időben látható az országhatáron túl a Szlavóniai hegyek körvonalai, előtérben a Dráva síkság több településével.
|
 |
Infrastruktúra A község infrastruktúrája jó: villany, vezetékes ivóvíz és gáz szolgálja az itt lakók kényelmét. A csatornahálózat a település egy részén kiépített, a befejezés a közeljövő feladata.
A faluban Nevelési Központ, orvosi rendelő, bolthálózat, postahivatal, vendéglátóhelyek, és szerényebb igényeket kielégítő, max. 40 főt befogadó turistaszálló található. A falusi vendéglátás keretében további szálláslehetőség adódik.
|
Bányászati Múzeum, Kővágószőlős A faluban a felhagyott bányászat eszközeit bemutató Bányászati Múzeum, és a régi korok mindennapjait felidéző helytörténeti kiállítás szolgál látnivalóval.
A szubmediterrán éghajlatnak hála, a hegy lábának megszelídült lejtőjén évszázadok (ezredek?) óta meghonosodott szőlőtermelés kiváló borok alapanyagát szolgáltatja.
Érdemes megtekinteni a felújított katolikus plébánia műemlék épületét, és a pár kilométerre feltárt római villa maradványait.
|
Eseménynaptár
Június 7. Falunap - Kővágószőlős
Július első vasárnapja Búcsú - Kővágószőlős
Augusztus 20. Szent István Napi Megemlékezés - Kővágószőlős
Szeptember 20. Szüreti Mulatság - Kővágószőlős
Október első vasárnapja Búcsú - Kővágószőlős
Befektetési, gazdasági lehetõség
- Ipari park Kővágószőlősön, a Mecsek lábánál
Az infrastruktúra rendelkezésre áll a község határában, az egykori bányaművelés hagyatékaként fennmaradt épületeket, közműhálózatot felhasználó Ipari Parkban is, kiegészülve jó minőségű belső úthálózattal, mely közvetlenül a főúthoz kapcsolódik, és iparvasúttal, szintén fővonali csatlakozással. A villamos energia szinte korlátlan befektetői igényeket kielégítően áll rendelkezésre. Itt egy helyen található közúti és vasúti összeköttetés, telephely, gáz és villamos energia, valamint képzett munkaerő. - Kedvező letelepedési előnyők Kővágószőlősőn
Településünk különösen kedvező feltételeket találnak az itt letelepedni szándékozók: munkalehetőség, jó közlekedés, sűrű autóbuszjárat, Pécs 10-km-es közelsége, közművesítettség, jó kereskedelmi ellátás és viszonyok, iskola, kikapcsolódási lehetőségek, egészséges és kellemes környezet.
A község tárt karokkal várja minden látogatóját és vendégét. Erre az itt élőkön túl, tanúk a településen ingatlanokat vásárló, vendégházat létesítő holland, és más nemzetiségű családok, akik sokra értékelik a rövid, enyhe tél és a hosszú, napsütéses, meleg nyár, valamint a jó levegő előnyeit is.

 |
Alapítványok, civil szervezetek
Zsongorkő Baráti Kör 7673 Kővágószőlős, Széchenyi u. 4/1. 72/374-190 Elnök: Holota Jenő
Célja: környezetvédelem, faluszépítés, hagyományőrzés.
Tagság kb. 80 fő

Információk
| Polgármesteri hivatal: | 7673 Kővágószőlős, Rákóczi u. 34. | | Polgármester: | Sándor Tibor | | Telefon: | 72/564-083 | | Fax: | 72/564-081 | | Fogadónapok: | A település gazdája Kővágószőlős község Önkormányzata, az ügyeket a Polgármesteri Hivatal intézi.
Ügyfélfogadás munkanapokon, teljes munkaidőben van.
| | Alpolgármester: | Varga Géza | | Jegyzõ: | Lezsákné CSima Mária | | Képviselõtestület: | Holota Jenő, Maurer Péter, Horváth Jenő, Nagy-József László, Ifj. Bogdán Jenő, Buzás Ferenc, Hergyó László, Várnai József | | Falugazdász: | Forrai Pál |
Intézmények
Könyvtár 7673 Kővágószőlős, Rákóczi u. 34.
Óvoda 7673 Kővágószőlős, Rákóczi u. 2./A Vezetõ: Gyenis Emil
Művelődési Ház 7673 Kővágószőlős, Rákóczi u. 69.
Orvosi Rendelő 7673 Kővágószőlős, Rákóczi u. 2. Vezetõ: Dr. Pallós Zoltán háziorvos
Általános Iskola 7673 Kővágószőlős, Rákóczi u. 2./A Vezetõ: Gyenis Emil
 Bányászati Múzeum 7673 Kővágószőlős, Rákóczi u. 54.
 Helytörténeti Kiállítás 7673 Kővágószőlős, Rákóczi u. 36.
 Posta 7673 Kővágószőlős, Rákóczi u. 69./A
Rendőrség 7673 Kővágószőlős, Újtelep 1.
Plébánia 7673 Kővágószőlős, Rákóczi u. 75. Vezetõ: Tímár György plébános

|