Bemutatkozunk
Eseménynaptár
Befektetési, gazdasági lehetõség
Vállalkozók
Alapítványok, civil szervezetek
Intézmények
Információk


|
|
Somogysárd rövid történeteSomogysárd vidéke már a rómaiak korában is lakott hely lehetett, erre utal a község belterületétől DNY-ra talált római kori régészeti lelőhely.
Sárd a középkorban is jelentős falu volt: a Győr nemzetség ősi birtokát az oklevelek először 1346-ban említik Saard néven, 1454-től a település már Sárd néven szerepel. A török hódítást a környék kisebb várai nem tudták megakadályozni, Sárd környéke is csaknem teljesen elnéptelenedett ezidőben. A hódoltság után a település újra benépesült. A XVIII.sz. közepén, 1752-ben királyi adományként Sommsich Antal tulajdonába került a terület, és a környék egyik legjelentősebb uradalmává nőtte ki magát. Sárd a Sommsichok idején mezőváros volt, és a XIX.század elejétől jogot kapott országos vásárok tartására is. |
 |
Somogysárd elhelyezkedése, jelene SOMOGYSÁRD a Balatontól és a Drávától egyenlő távolságra, Somogy megye középső részén, Kaposvártól 21 km-re található. A Balaton irányából Juta, Hetes felől, a 61-es főútról és vasútról Kiskorpád felől közelíthető meg.
Településünkön a víz-, gáz-, villany- és telefonhálózat teljesen kiépült, a szennyvíz csatornarendszer elkészítése a következő években várható. Az önkormányzat a közeljövőben új, frekventált helyen lévő építési telkek létesítésével kívánja elősegíteni a letelepedést.
Községünk területén - természeti adottságinak köszönhetően - főként mezőgazdasági kisvállalkozások terjedtek el, valamint az erre épülő feldolgozó ipar keretein belül a húsfeldolgozás.
Településünk lakóinak nagy része a 21 km-re lévő megyeszékhelyre, Kaposvárra jár be dolgozni, ahova a buszközlekedés jónak mondható. Községünk legnagyobb munkaadója az ORFK Lovasbázisa. amely 86 főt foglalkoztat, 73-an járnak dolgozni a helyi "Haladás" Mezőgazdasági Szövetkezetbe, az Önkormányzat pedig 52 személynek ad munkát.
|
 |
Műemlékek, látványosságok Somogysárdon a Sommsich család nevéhez fűződik szinte mindaz az építészeti, természeti, kultúrtörténeti érték, amely ma is meghatározza Sárd arculatát, jelentőségét.
- 1752-ben Sommsich Antal által épített Betyár csárda, amely később a somogyi szegénylegények alálkozóhelye lett.
- A főterén álló, Sommsich család által 1755-58 között épült római katolikus templom.
- A XVIII.sz. közepén épült copf és barokk stílusú Sommsich – kastély a hozzá tartozó természetvédelmi területté nyilvánított héthektáros parkkal, a maga faritkaságaival (páfrányfenyő, ezüst hárs, tiszafa, hamis ciprus).
- Klasszicista stílusú Rókus – kápolna.
- A XIX.század közepéről való népi építészeti vonásokat tükröző Mária – kápolna, benne egy népies Madonna – szoborral.
- A községben felfedezhető nagy számú régi kőkereszt, valamint Csikós Nagy Márton helyi fafaragó – szobrász művész közterületén álló alkotásai.
- A falu határában húzódó 11 halastó.
|
Eseménynaptár
Pünkösd utánni első vasárnap Búcsú: "Szentháromság Búcsú"
Minden év júniusában három napos rendezvénysorozat Lovas Járőrök Országos Bajnoksága - ORFK Lovasbázis Somogysárd Minden év júniusában megrendezésre kerül az ORFK Lovasbázisán a lovas járőrők háromnapos országos bajnoksága.
Augusztus 24. Falunap
Minden év szeptemberében ORFK Lovasnapok - Somogysárd ORFK Lovasbázis
Minden év szilveszterének délelőttje Szilveszteri házinyúlhajtó verseny - Somogysárd, Sportpálya Mára már hagyománnyá vált az Európában egyedülálló Szilveszetri házinyúlhajtó verseny községükben. Az esemény nemcsak Somogysárd, de a környékbeli települések körében is igen közkedvelt.
Befektetési, gazdasági lehetõség
- Új építési telkek
Az önkormányzat a közeljövőben új, frekventált helyen lévő építési telkek létesítésével kívánja elősegíteni a letelepedést.
Vállalkozások
- Szállásadók
ORFK Lovasbázis 7435 Somogysárd, Fő u. 10-12. 82/715-551 | Csoportos szálláslehetőség, előzetes bejelentkezés alapján az ORFK Lovasbázisán.
|
Szálláslehetõség egyéni utazók számára 7435 Somogysárd - Polgármesteri Hivatal, Fő u. 22. 82/715-284 82/485-067 | Az egyéni utazók számára szálláslehetõség a település magánszállásadóinál található. Érdeklõdni a Polgármesteri Hivatalban lehet.
|
Vadászház 7434 Újvárfalva -Miklóspuszta, 82/485-085 | A Széchenyi Zsigmond Vadásztársaság 12 szobás Vadászháza várja a vendégeket.
|
Alapítványok, civil szervezetek
Sárdért - Somogyért Egyesület 7435 Somogysárd, Szabadság tér 9. 82/715-586 Elnök: Vancsura Sárközi Angéla
"Noszlopy-s Gyermekekért" Alapítvány 7435 Somogysárd, Fő u. 2. 82/715-299
Somogysárdi Óvodába járó Gyermekekért Alapítvány 7435 Somogysárd, Szabadság tér 3. 82/715-291
Sportkör 7435 Somogysárd, Szabadság tér 7/B. 82/715-419 Elnök: Sági István
Nyugdíjas klub 7435 Somogysárd, Fő u. 25. 82/715-425 Elnök: Solymos Istvánné
Horgász Egyesület 7435 Somogysárd, Engels u. 7. Elnök: Cippán János
Széchenyi Zsigmond Vadásztársaság 7434 Újvárfalva - Miklóspuszta, 82/485-085
Római Katolikus Plébánia 7435 Somogysárd, Szabadság tér 7. 82/715-294 Elnök: Nikovitz Antal plébános

Információk
| Polgármesteri hivatal: | 7435 Somogysárd, Fő u. 22. | | Polgármester: | Vancsura Miklós | | Telefon: | 82/715-284 | | 82/485-067 | | Fogadónapok: | Hétfő, Szerda: 7.30-16.00
Kedd, Csütörtök: 7.30-12.00
Péntek: 7.30-13.30
| | Alpolgármester: | Szukics Sándor | | Jegyzõ: | Szakáné Burányi Mária | | Képviselõtestület: | Dr. Albert Antal, Baksáné Csák Mária, Csikós Nagy Márton, Fentős Zoltán, Horváth Teréz, Szukics Sándor, Szulimán Józsefné, Szulimán Tiborné |
Intézmények
Művelődési Ház - Könyvtár 7435 Somogysárd, Fő u. 4. 82/715-565 Vezetõ: Horváth Teréz
Noszlopy Gáspár Általános és Speciális Iskola 7435 Somogysárd, Fő u. 2. 82/715-299 82/715-289 Vezetõ: Baksáné Csák Mária
Orvosi Rendelő 7435 Somogysárd, Fő u. 3. 82/715-288 Vezetõ: Dr. Albert Antal
Napköziotthonos Óvoda 7435 Somogysárd, Szabadság tér 3. 82/715-291 Vezetõ: Szücs Tiborné
Posta 7435 Somogysárd, Fő u. 3. 82/485-063
Rendőrség 7435 Somogysárd, Fő u. 4. 82/715-298
Nagybajom és vidéke Takarékszövetkezet 7435 Somogysárd, Fő u. 1. 82/485-066
Aranyszarvas Gyógyszertár 7435 Somogysárd, Fő u. 4. 82/715-015
|