Bemutatkozunk
Eseménynaptár
Befektetési, gazdasági lehetõség
Intézmények
Információk





|
|
ElhelyezkedésTolna megyében, Szekszárdtól 25 km-re északra, Pakstól 23 km-re délnyugatra fekszik a település a Mezőföld összeszűkülő déli részén.
A község belterülete 307 ha, külterülete 6786 ha. A település sajátos szerkezetet mutat. Magja a középponti belterület, amit egyéb belterületi és külterületi lakott helyek vesznek körül. Összesen 12 településrésze van a községnek. |
Történelmi áttekintés A község már a történeti idők előtt is lakott volt. Ezt bizonyítják a különböző korokból feltárt leletek (pl. bronz nyílhegy Felsőtengelicen, bronzserpenyő tengelicről).
Az 1960-as években vadászok kb. 800 római ezüstpénzt találtak a Bogárzónál (Felsőtengelictől északra.
Egy 1304-ben keletkezett oklevél említi Tengelic templomát. Ennek alapjait találták meg a Nyulasi-tó északnyugati részén. A templomhoz település is tartozott, amit a csont- és cserépmaradványok is bizonyítottak.
Ez a település a török időkben pusztulhatott el.
A község összefüggő története 1730-tól kezdődik, amikor Gindly Urbán és Gindly Balázs adományként kapta a királynőtől a mintegy 14000 ha területet. Ez az óriási birtok házasságok és öröklődések révén több uradalomra szakadt. A birtokosok közül többen a haladás zászlóvivői voltak, pl.: Csapó Dániel, Bezerédj István, Csapó Vilmos. A mai Tengelic döntő hatással volt a XX. század elején az egykori Zichy-birtok 1381 ha területének parcellázása.
38 településről sereglettek ide a zsellérek, családok.
|
 |
Település infrastruktúrája Kiépített az ivóvízhálózat, gázhálózat, szennyvízcsatorna-hálózat egy önálló szennyvíztisztító teleppel, az úthálózat 99%-a szilárd burkolattal rendelkezik, kiépítésre került a kábeltelevízió hálózat (csillagpont rendszer) és a telefonhálózat.
Rendelkezik a település egy 1000m2 küzdőterű tornacsarnokkal, amely a versenysport céljainak is megfelel (labdarúgás, kézilabda, kosárlabda, röplabda, teniszjáték lehetőségekkel)
|
A település gazdasági áttekintéseFő megélhetési forrás a föld, a helyben dolgozók főleg mezőgazdasági tevékenységet folytatnak. A település mezőgazdasági adottságait a helyi kistermelőkön, magánvállalkozókon kívül a termelőszövetkezetből és állami gazdasából átalakult gazdasági társaságok hasznosítják.
Növénytermesztésen kívül nagyon sokan foglalkoznak dinnyetermesztéssel, ill. a területen kuriózum a spárga termelés.
Ipari tevékenység is jelen van már a községben egy sütőüzemmel és egy nyílászárókat gyártó gazdasági társasággal. |
A falu terveiTerveink között szerepel a meglévő szilárd burkolatú úthálózatok felújítása, külterületi részek bekapcsolása a gázhálózatba, szennyvízcsatorna-hálózatba, kábeltelevízió hálózatba, önkormányzati ingatlanok felújítása. |
Turisztikai lehetőségek. látnivalók -Felsőtengelic: Gindy-Benyovszky-kastéyl (barokk eredetű, klasszicista a 19. század első felében épült) -Alsótengelic: Gindy-Benyovszky-kúria (késő klasszicista stílusban épült 1840 körül, ma Szakosított Idősek Otthona)/a képen látható/ -Középtengelic: Csapó-kastély, barokk kápolna a 18. századból - Tengelic-Alsóhídvég: Jeszenszky-kastély - Tengelic-Katalinpuszta: Schell-kastély - Tengelic-Középtengelic: Bernieder-kastély
Természeti értékeink: az arborétumok, természetvédelmi területek, horgásztó, vadászati lehetőség.
|
Kultúrális lehetőségek: -Kiss István Kossuth-díjas szobrász alkotásai (Felsőtengelic)
- Millecentenáriumi emlékpark a hét magyar törzs emlékművével. /a képen/
-Csapó kripta, Csapó Vilmos és Csapó Dániel sírhelye
-Benyovszky kripta
-Felnőtt vegyes kar, gyermek színjátszószakkör
|
Eseménynaptár
Május utolsó szombatja (egésznapos) Gyermeknap
Minden év június első vasárnapja Búcsú
Minden évben augusztusban 2 napos Falunap
Szeptember-Október Szüreti felvonulás
Befektetési, gazdasági lehetõség
- Önkormányzati telkek értékesíése
Bővebb információ az önkormányzatnál, 74/432-122 - Első lakáshozjutás támogatása
Önkormányzatunk az első lakáshozjutó fiatal házaspárokat támogatja.
Információk
| Polgármesteri hivatal: | 7054 Tengelic, Rákóczi u. 11. | | Polgármester: | Gáncs István | | Telefon: | 74/432-122 | | 74/532-017 | | Fogadónapok: | Hétfő-Kedd-Csütörtök: 8-12;13-16,30 Péntek: 8-12 | | Alpolgármester: | Kászpári György | | Jegyzõ: | Tolnai László Elemérné | | Képviselõtestület: | Boda László, Farkas Dénes Árpád, Gáncs Tamás József, Jilling Tibor, Müller Tamásné, Pámer Ildikó, Szijártó József, Vetró Katalin, Kászpári György | | Falugazdász: | Kasza Endre |
Intézmények
Posta 7054 Tengelic, Gindly u. 4. 74/432-321 74/432-208
Evangélikus Templom Vezetõ: Füller Mihály lelkész
 Református Templom Vezetõ: Vajda András lelkész
 Gyógyszertár 7054 Tengelic, Kossuth u. 19. 74/432-201 Vezetõ: Nagy Gyula gyógyszerész
Nyitvatartás:
Hétfőtől péntekig: 8-12-ig és 14-18-ig
Rendőrség 7054 Tengelic, Rákóczi u. 11. 06-30/419-0809 Vezetõ: Rikkers Péter körzeti megbízott
Művelődési Ház 7054 Tengelic, Petőfi u. 9. Vezetõ: Tóthné Csapó Sára
Katolikus Templom Vezetõ: Szalonnás Mihály plébánia igazgató
 Általános Iskola 7054 Tengelic, Petõfi u. 2. 74/432-206
Tagintézmény vezető: Szijártó József
 Óvoda Tengelic 7054 Tengelic, Aradi u. 6. 74/432-103 Vezetõ: Huber Péterné
Egészségügyi Intézmény, Orvosi rendelő 7054 Tengelic, Rákóczi u. 8. 74/432-200
Háziorvosok: Dr. Szegedi Aranka Dr. Stallenberger Péter rendel:hétfő, szerda, csütörtök 8-12-ig kedden és pénteken 8-11-ig
Fogorvos: Dr. Bőhm Márta rendel: hétfő, szerda (iskolafogászat), 7,30-12-ig csütörtök 13,30-18,30-ig telefon:74/532-004
Védőnői szolgálat:Pallóné Király Erika 74/532-005
 Könyvtár 7054 Tengelic, Petőfi u. 2. 74/532-003 Vezetõ: Tóthné Csapó Sára
Nyitvatartás hétfőn és kedden 12,30-17-ig szerdán 9-12-ig és 12,30-19-ig csütörtökön 12,30-18-ig pénteken 12-20-ig
 |
|