Bemutatkozunk
Eseménynaptár
Vállalkozók
Alapítványok, civil szervezetek
Intézmények
Információk

|
|
A falu elhelyezkedése, történelmi áttekintése Újpetre község Baranya megyében a Mecsek-hegységtől délre, a Villányi-hegységtől északra, a kettő között elterülő dombvidéken fekszik.
Településünk története már a középkorra vezethető vissza. Újpetre (Petre) ősi magyar falu. Majd a XVIII. század elején rác falu volt (Rácpetre). 1743-tól németek települtek a rácok helyére. A II. világháborút követően kitelepített németek helyére magyarok érkeztek. Ma már a lakosság több nációt egyesít. A község neve 1933. május 10-én Rácpetréről Újpetrére változott. A megye egyik legrégebbi plébániája itt van. A falu mai temploma 1762-ben épült.
Megközelítése közvetlenül személygépkocsival és autóbusszal közúton lehetséges a Pécs és Villány közötti úton. Emellett elérhető Siklós felől a Villányi-hegységen keresztül is.
A mezőgazdasági termelésnek a község földrajzi adottsága kedvező.
|
 |
Településünk jelene Újpetre Baranya megye nagyobb községei közé tartozik. Körülötte kisebb falvak helyezkednek el. Történelme során és ma is igazgatási központnak számít. A környező települések 1990-ben Újpetre székhellyel hoztak létre körjegyzőséget.
A község infrastrukturális ellátottsága nagyságához, szerepéhez viszonyítva jó.
A lakóházak közül vannak, melyek a német paraszti építkezés jegyeit viselik, de szép számmal akadnak a mai modern építkezést jelentő házak is. A falukép az igényesség és rendezettség képét mutatja.
A település egész területén az utak burkoltak, a járdák kiépítettek, a közvilágítás korszerű. Egészséges ivóvízzel és vezetékes gázzal rendelkezünk. Az ISDN telefonhálózat kiépített, a településen a mai követelményeknek megfelelő óvoda és általános iskola működik. Mindkét intézmény körzeti feladatokat lát el. Német nemzetiségi nyelv oktatás alapjait már az óvodában elkezdik, és az iskolában folytatják.
A községben évtizedek óta művelődési ház és községi könyvtár működik.
Az egészségügyi szociális ellátás keretében idősek napközi otthona működik, amely segíti az idősek egészségügyi ápolását, meleg étellel való ellátását.
A községnek háziorvosa, fogorvosa, védőnője, állatorvosa és gyógyszertára van.
Szolgáltatásokban jól ellátott község. Postája, takarékszövetkezete, több kereskedelmi egysége, fodrásza, benzinkútja és kisebb-nagyobb mezőgazdasági vállalkozása van.
A község megőrizte körzet központi szerepét, amit a jövőben is szeretnénk biztosítani és növelni.
|
 |
Jövőbeni megoldásra váró feladatok
- a szennyvízcsatorna-hálózat kiépítése több település összefogásával (tervezés folyik)
- a meglévő általános iskola épületénél egy tornaterem, konyha és ebédlő építése a körzeti feladatok minőségi ellátásához
- új építési telkek kialakítása szükséges az igények kielégítése miatt
Terveink megvalósításához minden pályázati lehetőséget szeretnénk kihasználni. |
 |
Látnivalók, turizmus, pihenés lehetőségeink A falu mai temploma 1762-ben épült herceg Batthyány Károly kezdeményezésére. 1763. január 25-én Cigani Jakalo olaszi plébános benediktálta. Főoltára 1771-ben készült el és magyar szenteket ábrázol.
Élénkülő idegenforgalmat szeretnénk kiszolgálni, szálláshelyeink adottak (Agritour Kft. Grécpuszta, Kohlmann Panzió, vendéglátó családi szálláshelyek)
Minden igényt kielégítő, biztonságos szálláshelyeinkről szervezett programokat tudunk biztosítani, kirándulást szervezünk:
Harkány (16 km): - gyógy- és termálfürdő
- Drávai hajóút
Máriagyűd (12 km): - búcsújáró hely
Siklós (12 km): - vár és múzeum
Villány (12 km): - borkóstoló
- múzeum
- borút programok
Pécs (20 km): - városnézés, múzeum látogatás
- kulturális programok
Mohács (40 km): - Dunamenti történelmi emlékpark
Este vendégeinknek közös rendezvényeket szervezünk, ahol mindenki jól érzi magát.
Büszkék vagyunk az 1991. évben alakult Német Nemzetiségi Hagyományőrző Egyesületre.
Az egyesületen belül működik: - felnőtt vegyes kórus- tánccsoport- ifjúsági fúvós zenekar
Baranya megyében már mindenütt ismertek, de felléptek Németországban, Olaszországban, Svájcban és Romániában is. Újpetre rendezvényein is nagy sikert aratnak.
Vállalkozóinkat tekintve van néhány meghatározó. A mezőgazdasági tevékenységet folytatók főleg gabonafélék termesztésével foglalkoznak.
Amennyiben községünk felkeltette érdeklődését, szívesen látjuk mint vendéget és mint befektetőt is.
|
 |
Wollen Sie Újpetre kennenlernen?Újpetre liegt 20 km südlich von Pécs entfernt. Unser Dorf ist gastfreundlich und offen zu den Besuchern.
Die Geschichte des Dorfes beginnt im frühen Mittelalter, (zB.: unser Pfarramt ist eine der ältesten in unserem Komitat). Während der Türkenherrschaft wurde das früher madjarische
Dorf entvölkert und dann zuerst von Raitzen (Südslawen) dann im XVIII. Jahrhundert von Deutschen (die vom Territorium des Fuldaer Stiftes kamen) besiedelt und wurde ein völlig deutsches Dorf. Nach dem zweiten Weltkrieg wurden, an die Plätze der ausgesiedelten Ungarndeutschen, Ungarn angesiedelt. In der Bevölkerung sind mehrere Nationalitäten vereint.
Wegen den geographischen Gegebenheiten beschäftigt sich die Bevölkerung mit Landwirtschaft. Unsere Infrastruktur ist fortgeschritten (Deutsche Nationalitäten – Grundschule und Kindergarten, Kulturhaus, Deutscher Verein, Arzt, Zahnarzt, Apotheke, Post, Sparkasse, und verschiedene Wirtschaftsorgane).
Das Dorf ist aus mehreren Richtungen leicht zugänglich.
Besuchen sie uns!
|
 |
Eseménynaptár
Minden év május 1-je Majális
Minden év augusztus hó Falunap
Minden év novemberének első vasárnapja Búcsú
Vállalkozások
- Szállásadók
Kaiserin Sissy Dom Panzió - Agritour Kft. 7766 Újpetre, Grécpuszta 72/377-162 agritourkft@axelero.hu |  | Hagyja otthon gondjait! Nálunk természetes környezetben, friss levegőn pihenhet! Várjuk Önt családias hangulatú panziónkban, ahol 14 db 2-3-4 ágyas szoba, valamint szauna, borospince és étterem áll vendégeink rendelkezésére. Férõhely: 28 +12 fő
 |
Alapítványok, civil szervezetek
Újpetre és Környéke Óvodásaiért Közalapítvány 7766 Újpetre, Kossuth L. u. 149. 72/377-170 Elnök: Erdeiné Csütörtök Teodóra
Adószám: 18308846-1-02 Bankszámlaszám: 50900053-10001150
Újpetre és Környéke Iskolásaiért Közalapítvány 7766 Újpetre, Kossuth L. u. 110. 72/377-184 Elnök: Rittinger Melinda
Adószám: 18308592-1-02 Bankszámlaszám: 50900053-10001143
Információk
| Polgármesteri hivatal: | 7766 Újpetre, Kossuth u.113. | | Polgármester: | Gaszt Árminné | | Telefon: | 72/377-001 | | Fax: | 72/377-055 | | Alpolgármester: | Kraft Ferenc | | Jegyzõ: | Spánné Csalos Beáta | | Képviselõtestület: | Bazsó Lajos, Erdeiné Csütörtök Teodóra, Gergely Zsolt, Grób Vilmos, Kohut Gábor, Zeier Erzsébet helyi képviselők, Kosztics József kisebbségi helyi képviselő | | Falugazdász: | Kende Árpád |
Intézmények
Körzeti Oktatási és Nevelési Központ Általános Iskola 7766 Újpetre, Kossuth L. u. 111. 72/377-184 Vezetõ: Jávorka Csaba
 Fogorvosi rendelő 7766 Újpetre, Kossuth L. u. 166. 72/377-033 Vezetõ: Kraftné Dr. Romsics Rita
Körzeti Oktatási és Nevelési Központ Napközi Otthonos Óvoda 7766 Újpetre, Kossuth L. u. 149. 72/377-170 Vezetõ: Reisz Mária
Gyógyszertár 7766 Újpetre, Kossuth L. u. 160. 72/377-157 Vezetõ: Dr. Kutas Jenőné
Művelődési Ház 7766 Újpetre, Kossuth L. u. 26. 72/377-030 Vezetõ: Erdei József
Idősek Otthona Nappali szociális otthoni ellátás 7766 Újpetre, Kossuth L. u. 26. 72/377-030 Vezetõ: Grób Vilmosné
Orvosi rendelő 7766 Újpetre, Kossuth L. u. 52. 72/377-013 Vezetõ: Dr. Nagy Péter
Posta 7766 Újpetre, Kossuth L. u. 131. 72/377-045 Vezetõ: Andrási Mihályné
|